Chapter 6 - Brighter than the Sun.

Nem sikerült korábban végeznem. Sőt, egy órája még azt hittem, hogy nem tudom ma felrakni, de belehúztam, szóval itt van. Nem a legjobb, de itt van. Ezúttal nem ígérek semmit, mert láthatóan nem nagyon tudom betartani:D (kicsit csaltam)

~xx

×××

[CÍMADÓ]

Felkeltem és az órámra pillantottam, nagyon késő volt, de nem zavart különösebben, hiszen szabadnapom volt. Kikeltem az ágyból, és a nappaliba indultam, de senkit nem találtam ott. Mikor a múlt este megérkeztem, Leigh és Nate nem voltak ott, és most sem voltak sehol. 

Hallottam valami zajt a konyhából, és átmentem megnézni. Nem csak Leigh és Nate volt ott, de a McFly és a One Direction is. Mindenki. Mikor meghallottak, azonnal felém fordultak. 

–’Reggelt – mondták össze-vissza kiabálva.  

– Mit kerestek itt?

– Téged – mondta McFly Harry szemtelenül.

– Minek?

– Velünk jössz a stúdióba – közölte Tom, és megkent egy kenyeret nutellával.

– Miért mennék oda veletek? – kérdeztem, értetlenül és beletúrtam kócos hajamba.

– Segíteni néhány dal felvételénél, és megmutatni a fiúknak néhányat a tiéd közül – magyarázta Danny, és a One Direction fiúkra mutatott.

– Kizárt, itt maradok.

– Maddie, a kocsink tizenöt perc múlva érkezik, szóval fel kellene öltöznöd, ha nem akarsz pizsamában jönni – Fenyegetett Dougie. Sóhajtottam, és visszamentem a szobámba. Kinyitottam a szekrényajtót, és kiválasztottam a ruhát, amit felveszek majd; Egy farmert, zöld pulcsit és fekete csizmát. Miután felöltöztem, a fürdőszobába igyekeztem, lófarokba fogtam a hajam, és feltettem egy kis sminket, aztán fogtam a gitárom, és a mappát, amiben a dalokat tartom, amiket írtam. Visszatértem a nappaliba, ahol a többiek vártak rám. Elbúcsúztunk Leightől, és Natetől majd beszálltunk a kocsiba. Dougie és Liam között ültem.

– Szóval jó dalokat írsz, igaz? – kezdte a társalgás Liam.

– Nem tudom, én nem így gondolom…

– Higgy nekem, nagyon jó. Imádni fogod – paskolta meg a vállát Dougie.

– Ebben biztos vagyok.

– Messze van innen? – érdeklődtem, mintegy figyelemelterelésként.

– Majdnem egy óra – sóhajtottam, Dougie vállára hajtottam a fejem, és nemsokára elaludtam. 

Niall: 

Maddiere néztem, aki elaludt Dougie vállán. Elmosolyodtam. Gyönyörű volt. Nem beszéltem senkivel a múlt éjjel óta, és nem is szerettem volna. Azt hinnék, hogy érdekel, és folyton kérdezősködnének róla. Egy idő után láttam, ahogy kinyitja a szemét, nemsokára pedig meg is érkeztünk. Kiszálltunk a kocsiból, és bementünk a stúdióba. Dougie, Danny, Tom és Maddie leültek a székekre, mi öten pedig bementünk a  live roomba, felénekeltünk az új albumunk első dalát a Live while we’re youngot, ami az arcukból ítélve, tetszett nekik. Mikor végeztünk, Danny, Tom, Dougie és Harry játszott néhányat az új dalaik közül, aztán könyörögni kezdtünk Maddienek, hogy ő is játsszon egyet a sajátjai közül. 

– Gyerünk Maddie, azt mondtad, írtál egy dalt a múlt éjjel – mondta Tom.

– Igen, de nem akarok ennyi ember előtt játszani.

– Ugyan már, biztos vagyok benne, hogy nagyszerű lesz!

– De srácok én… – végre meggyőztük őt. Fogta a gitárját és most ő sétált be a fülkébe. Sóhajtott, és elkezdte. 

Újra lenyűgözött a hangja, és a dal, amit írt. Megbűvölve figyeltem őt, ahogy énekel. Észrevettem, hogy valaki a vállamra teszi a kézét. Danny volt. 

– Tetszik, nem igaz?

– Nagyszerű – válaszoltam, és csöndben maradtunk, ameddig a dal véget nem ért. 

Maddie mosolyogva lépett ki elénk. 

– Szóval… Mit gondoltok? – teljesen egyszerre próbáltuk meg közölni, hogy milyen fantasztikus, így szinte semmit nem lehetett érteni belőle.

– Nem ebédelünk együtt – vetette fel Danny. Liam, Zayn és Louis kijelentette, hogy ők a barátnőikkel mennek.

– Giovanna azt akarja, hogy menjek vele vásárolni – védekezett Tom.

– Lara és én néhány baráttal találkozunk ma – passzolta Dougie is, míg Mcfly Harry Izzie miatt mondta le.

– Nekem is vannak terveim pár baráttal – tette hozzá Harry.

– Niall, Maddie, ti jöttök? – fordult felék, és mindketten egyszerre egyeztünk bele. 

Maddie: 

Danny, Niall és én együtt ebédeltünk. Zenéről beszélgettünk; Egészen kellemesen éreztem magam a társaságukban. Danny egy étterembe vitt minket, ami közel volt a stúdióhoz. Leültünk egy asztalhoz, és rendeltünk. 

– Hogy ment tegnap a bárban, Maddie? Nem tudtam elmenni – Danny általában eljön megnézni, de legutóbb nem volt ott.

– Király volt, Leigh, Nate és maga a One Direction jött el, hogy megnézzen – lelkesedtem.

– Szóval elmentél, nem igaz? – fordult Niall felé bólogatva – és milyen volt?

– Nagyszerű.

– Tegnap még azt mondtad, láttál jobbat is – mondtam.

– Meggondoltam magam – mosolygott.

– Kihagytam valamit? – Danny szemei tágra nyíltak.

– Nem, semmit – Niall és én egymásra néztünk, és nevetni kezdtünk. Danny rám nézett, felvonta szemöldökét, megráztam a fejem és csak nevettem tovább. Mikor befejeztük az ebédet, sétálni indultunk. Danny kapott egy SMSt Georgiától, szóval el kellett mennie, és egyedül hagyott Niallt és engem. Csöndben sétáltunk tovább.

– Lenne kedved át jönni? Megnézhetnénk egy filmet vagy valami – rám pillantott, zsebre csúsztatta kezeit, majd a földet figyelte.

– Persze. 

Megérkeztünk az otthonába, mondta, hogy várjak a nappaliban, amíg csinál egy tál kukoricát. Bólogattam, és úgy tettem, ahogy mondta. Csak álltam ott, körülnéztem. Volt egy kép róla és a testvéréről, egy polcon, hasonlított rá. Mellette egy halom CD állt, fogtam őket és leültem velük a kanapéra, hogy megnézzem. Az első CD az volt, amit a minap vett a boltban. Meglepett, hasonló ízlésünk volt zenében, Frank Sinatra, Michael Bublé, The Script, Jason Marz, The Eagles, Take That, The Kooks, Kings of Leon, The Killers… De amin aztán akadt meg a szemem, meglepett. Az utolsó darab a CD halomban. Justin Bieber. Nem tehetek róla, de nevetni kezdtem, észrevettem, hogy mögöttem áll. 

– Mit csinálsz?

– Csak megnéztem őket, mikor rátaláltam ezekre – mutattam a Justin Bieber albumokra, még mindig nevettem.

– Mi a baj ezzel?

– Szereted Justin Biebert?

– Igen – még hangosabban nevettem.

– Nem hiszem el. The Kooks, The Script, Take That, King of Leon, de Justin Biebert is szereted?

– Pontosan. Most pedig fejezd be a nevetést a zenei ízlésemen és tedd vissza a CDket a helyükre – mondta nevetve. Úgy látszik rá is átragadt. 

Visszatettem mindet, majd mellé ültem a kanapéra. A horrorra akadva harmadik részét néztük meg, közben popcornt ettünk, és nevettünk. Utána pedig segítettem neki kitakarítani a szobát. 

– Azt hiszem, ideje haza mennem. Késő van – mondtam, és elindultam az ajtó felé.

– Maradj még egy kicsit – ragadta meg a karom, és maga felé fordított.

– Minek?

– Hallgathatnánk zenét – vont vállat.

– Igen, biztos. Justin Biebert hallgatnánk, igaz? – nevettem.

– Nem, bármit, amit szeretnél.

– Jól van – egyeztem bele, és visszamentünk a nappaliba, fogtam egy CDt. The Kooks – Inside In/Inside Out. Az egyik kedvenc albumom. Meg hallgattuk, és közben énekeltünk is, egészen addig, ameddig rá nem jöttem, hogy tényleg itt az ideje, hogy elinduljak. Niall ezúttal nem állított meg. elbúcsúzott, és kikísért. De megálltunk az ajtóban egy kicsit. 

– Maddie – szólt utánam.

– Mondd.

– Tegnap azt mondtad, szeretnél adni valamit viszonzásképpen a történtek után. Tudom, hogy mit szeretnék.

– Igen, és mi lenne az? – vontam fel szemöldököm.

– A számod.

– Niall, mondtam, hogy nem fogom odaadni – billentettem félre a fejem újabb próbálkozására. Hihetetlen, hogy nem adja fel.

– Ugyan már, megérdemlem. Megígérem, hogy csak időnként hívlak fel, nem minden nap.

– Jól van – sóhajtottam. Fogtam a telefonom, és oda adtam neki, hogy ki tudja másolni. Mikor elkészült, egymás szemébe néztünk, nem tudtuk, hogy köszönjünk el.

– Majd látlak, Niall – Megfordultam, de újra elkapta a kezem, és a nevemen szólított. 

Megfordultam, hogy rá nézzek, ő pedig megcsókolt, ahogy a múltkor is, de ezúttal nem toltam el; senkinek sem beszéltem erről, de szerettem azokat a csókokat. 

Mindketten mosolyogtunk, amikor elváltunk egymástól. 

– Niall, soha többet ne tegyél ilyet – próbáltam komolynak tűnni, de úgy tűnik, nem sikerült.

– Hogy gondolhatod, hogy komolyan veszlek, mikor nevetsz?

– Nem nevetek – erre mindketten elnevettük magunkat.

– Most már tényleg megyek – megpusziltam az arcát. Még mindig nevetett, amikor elköszönt.

– Majd hívj, de ne túl kitartóan.

– Ne aggódj, tudod, hogy hívlak. 

Kinyitottam az ajtót, és ott hagytam. A délután tökéletes volt, és a csók… az lélegzetelállító. De nem engedhetem neki többé, hogy megtegye, sosem lehet köztünk semmi barátságon kívül. Meg kellett győznöm magam arról, hogy nem kedvelem Niallt. Nem, nem kedvelem, nem vonzódom hozzá. De az igazság az, hogy az első pillanattól kezdve tetszik. Ez az, amiért így viselkedtem vele, nem lehetek szerelmes. Főleg nem belé. Niall és én csak barátok lehetünk, semmi több. 

Chapter 5 - She will be loved.

Végre megérkeztem ezzel a nem túl jó, de annál hosszabb résszel. Legalább izgalomban nincs hiány:DD Most, hogy vége az ünnepeknek, és a következő csak tavasszal lesz, igyekszem időben hozni a részeket. (mindig ezt mondom, de van másik két blogom is és rengeteg ötletem, amiket nem szabad veszni hagyni. Egy ötletet sem szabad veszni hagyni, ezt jegyezzétek meg:D) 

~xx

×××

[CÍMADÓ]

Leigh és én éppen a boltba tartottunk. 

– Játszol ma a bárban? – csak bólintottam – Nate és én megyünk megnézni – mondta, boldognak tűnt.

– Rendeztétek a dolgokat? – kérdeztem egy tincset kisöpörve az arcomból.

– Igen, azt hitte Harryvel akarok lenni – legyintett.

– Mert nem?

– Nem! Csak van egy kis megszállottságom vele kapcsolatban, de sosem randiznék vele. Ő csak afféle sztárideál – magyarázkodott hevesen.

– Tegnap én ezt nem így láttam – mosolyogtam, és valamitől támadt egy olyan érzésem, mintha ugyan azt csinálnám, mint Harry tegnap. Ő is csak vigyorgott, és próbálta bebizonyítani nekem, hogy érzek valamit. Pedig nem.

– Maddie, tegnap találkoztam a bálványommal. Mit vártál, hogy Nattel fogok beszélgetni? – vállat vontam, nem tudom, hogy egyetértettem-e vele. Sosem éreztem még puszta rajongást senki iránt.

– Mikor játszol?

– Héttől, azt hiszem.

– Király. 

Péntek van, ami azt jelenti, hogy az egyik barátom bárjában játszom. Nem fizet túl sokat, de csinálnom kell, mert erre a pénzre is szükségem van. Még mindig gondolkodtam rajta, hogy mit játsszak, de előtte túl kellett lennem a műszakomon a zene boltban akkor is, ha semmi kedvem nem volt bemenni a tegnapi találkozásunk után Harryékkel. 

Leigh éppen SMSt írt, ami nem furcsa, hiszen állandóan a telefonján lóg, majd mosolyogva visszatette a táskájába és elkezdte a munkát. 

Harry: 

Kaptam egy SMSt Leightől, egész nap erre vártam. 

Leightől: Maddie hétkor kezd a bárban, ott találkozunk (: 

Mosolyogtam, és azonnal tovább adtam az információt Liamnek és Louisnak is. Újra össze akartuk hozni Maddiet és Niallt, ezért felhívtuk Zaynt aki éppen Perrienél volt, Niallnek pedig nem szóltunk róla, hogy Maddie is ott lesz. Attól tartottunk, hogy nem jönne el. 

Maddie: 

Mikor végeztünk a műszakunkkal, ebédelni mentünk Nattel, aztán otthon a szobámba zárkózva kiválogattam a dalokat estére, amiket játszani akartam. Az első négy a Boomerang, She will be loved, Falling in love és a Rythm of love. A lista összeállítása után sietnem kellett a bárba. Még semmit sem sejthettem. Talán ha tudtam volna, el sem megyek, vagy nem tudom, mit tudtam volna tenni. 

Niall: 

A sráckora vártam, úgy volt, hogy együtt lógunk. Harry valami bárba akart menni, amit ajánlottak neki, de nekem semmi kedvem sem volt hozzá. Csak arra a csókra tudtam gondolni. Semmit sem jelentett, mégis olyan különleges volt, megváltoztatta a véleményemet róla. Meg akartam ismerni, ki akartam jönni vele, és az egész olyan nehézzé vált. Meghallottam a csengőt, felálltam a kanapéról, hogy ajtót nyissak. A srácok voltak.

A kocsiban a bárról kezdtünk társalogni, ahová indulni készültünk, Harry egy lányról beszélt, akinek nagyszerű hangja van. Azért akart oda menni, mert aznap ő énekelt. 

Észrevettem, hogy Harry engem figyel, felvonta szemöldökét, mire rámosolyogtam, és kinéztem az ablakon, de ő továbbra is bámult. Kezdem kényelmetlenül érezni magam. 

– Mi a helyzet, Harry? – kérdeztem.

– Miért nem mondtad el, hogy megcsókoltad Maddiet tegnap? – Egy szót sem szóltam. Honnan tudta meg? Mindenki rám nézett, így csak vállat vontam. Nem akartam róla beszélni.

–  Miért kellett volna? Nem jelentett semmit – unottan ráztam meg a fejem, hogy hitelesnek tűnjön.

– Te megcsókoltad Maddiet? – kérdezte Liam döbbenten, mintha ez valami hihetetlen dolog lenne.

– Igen – sóhajtottam, és tudtam, hogy ezzel nincs vége a beszélgetésnek.

– Miért tetted? Azt mondtad, utálod.

– Utálom is, de…

– Mégis kedveled, igaz?

– Már ezerszer feltetted ezt a kérdést, és a válaszom változatlanul, nem. Nem kedvelem – Louis szeretett volna hozzászólni a diskurzushoz, de megérkeztünk, és kiszálltunk a kocsiból. Elég jó helynek tűnt, és a lány még nem kezdte el. Szóltam a srácoknak, hogy kérjenek pár sört, amíg kimegyek a mosdóba. 

Mikor végre kiértem, halottam valakit énekelni, gondoltam, biztos a lány, akiről Harry beszélt. A Boomerangot énekelte a Plain White T’stől. Tényleg gyönyörű hangja volt, őszintén tetszett. Meg kellett tudnom, hogy ki az. Keresni kezdtem a fiúkat, akik mire vissz értem, Nattel és Leighel voltak, Maddie barátaival, szóval neki is ott kellett lennie valahol. Köszöntem, fogtam a söröm, mikor újra meghallottam a dalt, ezért felnéztem a színpadra. Egy szőke lány volt, fejét lehajtva tartotta. Mikor végre felnézett, hamarosan felismertem őt. Maddie volt az. 

A She will be loved című dalt kezdte játszani a Maroon 5tól. Ugyan az a lány volt, aki korábban is énekelt, ugyanaz a hang. Játszott még pár számot, majd elhagyta a színpadot. Leigh felé indult és megölelte őt, hasonlóképpen tett Nattel is, csak akkor vette észre, hogy mi is ott vagyunk, és puszival köszöntött. 

– Nagyszerű hangod van – lelkesedett Liam, és a többiek is bólogattak. Mindenki, engem kivéve.

– Köszönöm – mondta, de látszott rajta, hogy nem tartja magát olyan jónak, amilyen.

– Te mit gondolsz, Niall? – kérdezte Leigh, ezzel engem is bevonva a beszélgetésbe.

– Láttam már jobbat is – szúrtam oda gonoszan. Úgy éreztem, megérdemli.

– Mindent megtettem, amit tudtam – vont vállat. 

Kissé furcsának találtam a választ. Arra számítottam, hogy udvariatlan lesz, vagy egyszerű szemforgatással reagál. De kedves volt. Mind egy asztalhoz ültünk és beszélgettünk. 

– Maddie, gondolkodtál már azon, hogy keress egy producert vagy ilyesmi, hogy beindítsa a karriered, mint énekes? – kérdezte Liam, tovább hízelegve a lánynak.

– Nem, nem szeretnék énekes lenni, csak dolgozom itt, mert kell a pénz. A zene csak egy hobby – szívószála segítségével az italába szürcsölt.

– Úgy érted, nincs olyan producer, aki alkalmazna, mert nem vagy elég tehetséges hozzá, nem? – mondtam, és alig vártam, hogy visszaszóljon, valami kellemetlenséget.

– Igazából még egyetlen producerrel sem beszéltem, szóval nem tudom – Semmi. Egyszer sem gonoszkodott, nem válaszolt kelletlenül. Kedves volt, én pedig egy bunkó. Szem forgatva ittam bele a sörömbe. Nem értettem, miért lett hirtelen ilyen kedves hozzám. Biztos vagyok benne, hogy tervez valamit, gondoltam. Egy idő után Louis, Liam és Zayn elmentek a barátnőikkel. Kevéssel később Harry is távozott, s én egyedül maradtam Maddievel és a barátaival. Nem éreztem úgy, hogy ott lenne a helyem, de nem akartam még otthagyni őket. 

Mikor meguntuk a bárt, sétálni indultunk. Sötét tavaszi este volt, ködös, az ég pedig felhős, de néhol tiszta. Az aszfalton fénylett a lecsapódott pára, mintha esett volna az eső. Rövidesen egy fiút láttunk felénk közeledni. Nem tűnt túl boldognak. 

– Maddie, ez nem Dylan? – kérdezte Nate.

– Ö… De – válaszolta a lány, és próbált másfelé figyelni.

– Mit akar? – Maddie megrázta a fejét, jelezve, hogy fogalma sincs. A fiú pedig közeledett, és közeledett, majd megállt Maddie előtt.

– Szia – kezdte.

– Szia.

– Beszélhetnénk?

– Azt hiszem – vont vállat Maddie, Dylan pedig megragadta a karjánál és elsétált vele. A többiekkel egy padon ülve vártunk rá.

– Ki ez? –kérdeztem, megtörve ezzel a csendet.

– Maddie volt barátja. Hat hónapja szakítottak – közölte Leigh és csak nézett maga elé a földre.

– Miért szakítottak?

– Nem törődött vele, nem vehette fel a telefonját, nem engedte, hogy találkozzon a barátaival, és őszintén azt hiszem, hogy meg is csalta, de erről nem beszéltek – magyarázta.

– Meddig voltak együtt?

– Több, mint egy évig, azt hiszem – magam elé motyogtam egy „oh”-t, és inkább csöndben maradtunk, ameddig sikítást nem hallottunk. Maddie volt az. 

Leighre néztem, aggodalmat láttam a szemeiben, gondoltam, ez semmi jót nem jelenthet. 

Maddie: 

Dylan és én egy másik utcába sétáltunk át, kicsit távolabb a többiektől. Kiabálni kezdett. 

– Ki volt az a fiú?

– Milyen fiú?

– A szőke. Abból a fiú bandából van, nem igaz? – magam elé emeltem a kezeim, hogy távol tartsam magamtól, de megragadta az egyiket – Mit csináltok együtt? A barátod?

– Nem – rángatni kezdett.

– Ne hazudj nekem, tudod, hogy ki nem állhatom! – kiabált.

– Nem hazudok, ő csak egy barát – mondtam, de ezzel hazudtam a legnagyobbat. Niall nem volt barát, hiszen utáltam őt.

– Nem hiszek neked, mondd el az igazat!

– Benne van egy bandában, ennyi. Nem a barátom!

– Soha többet nem akarlak együtt látni titeket – mondta erőszakosan, és a fejét túl közel tartotta az enyémhez.

– Miért érdekel, hat hónapja már, hogy szakítottunk! – kiabáltam, és ettől egy kicsit hátra húzódott.

– És aztán? Az enyém vagy!

– Én aztán nem! Senkit nem birtokolhatsz, van saját életem, érted?

– Nem akarom, hogy vele legyél – visszavett a hangerőből, de annál erősebben szorította a karomat.

– Dylan, enged el, ez fáj – kértem, de újra közelebb húzott magához.

– Ígérd meg, hogy sosem találkoztok többé – ha nem ismerném egy pillanatra elesettnek, gyengédnek láttam volna. Nem volt az, egy szemét volt, aki próbált kisajátítani, mint egy tárgyat.

– Engedj el – elengedett, én pedig hátra léptem, próbáltam távol maradni, de ő közelebb lépett újra és újra.

– Gyere ide!

– Hagyj békén!

– Soha többet nem akarlak azzal a fiúval látni.

– Dylan fogd be, és tünés! Értsd meg, hogy sosem leszek a tiéd! Soha nem voltam, és nem is leszek! – kiabáltam. Egy kicsit újra közelebb jött, és mindkét karomat elkapta.

– Nem foglak békén hagyni, érted? Vissza fogsz jönni hozzám! – ráncigált, mintha ettől olyan vonzóvá válna, hogy azon nyomban szerelmet valljak neki. Próbált megcsókolni, de távolt tartottam magamtól.

– Maradj már nyugton.

– Szállj le rólam – próbáltam eltolni, de mindenképpen meg akart csókolni. Még a gondolatától is undorodtam.

– Hé, te! Ereszd el! – Dylan megfordult, Niall állt mögötte.

– Kinek hiszed magad, hogy utasítgathatsz?

– Csak a barátjának.

– Az lennél? – Dylan közelebb lépett hozzá, én pedig közéjük léptem.

– Elég!

– Soha többé ne merészelj hozzá érni! – mondta Niall.

– Mit teszel, ha mégis hozzáérek? – gúnyolódott Dylan.

– Valószínűleg azt kívánod, bár sosem tetted volna meg.

– Miért? Talán megütsz? – nevetett.

– Az csak a kezdet – mondta, Dylan ismét megragadta a karom.

– Gyerünk Maddie, indulás – rángatott.

– Veled nem megyek sehová, Dylan – mondtam, és kitéptem a karom a kezéből.

– De még mennyire, hogy velem jössz – erőszakoskodott, és próbált újra megfogni, de Niall ismét rákiáltott.

– Hagyd őt békén! – Behúzott neki, s mikor észhez tért Dylan visszaütött. Niall megpróbálta újra megütni, de megállítottam.

– Gyere Niall, nem érdemes – csóváltam fejem. Ő megfordult és úgy tett, ahogy kértem. Amíg elsétáltunk, hallottuk, ahogy Dylan kiabál, de nem fordultunk vissza, csak visszamentünk a többiekhez, de ők már addigra már nem voltak ott. 

Leültünk a padra, ránéztem, vérzett az orra. Elővettem egy zsebkendőt a zsebemből, és magam felé fordítottam Niall fejét. 

– Hadd nézzem… – mondtam, és próbáltam letisztítani az arcát.

– Ne aggódj, semmiség – próbált elfordulni tőlem.

– Niall, hadd lássam – sóhajtott, majd rám nézett. Közelebb húzódtam, hogy letöröljem a vért – Köszönöm, amit korábban tettél. 

– Erre valók a barátok, nem igaz? – mondta, és alig láthatóan elmosolyodott. Csak azért vettem észre, mert közel voltam hozzá, és egy kicsit megrándult az arca.

– Igen, de te és én nem vagyunk barátok.

– Neked szükséged volt segítségre, én pedig ott voltam. Ennyi – vállat vont, és engem nézett, miközben az arcán matattam a zsebkendővel.

– Nekem semmiféle segítségre nincs szükségem. Meg tudom védeni magam.

– Az a koma nem akart elengedni! – nevettem, aztán csöndben befejeztem a törölgetését.

– Kész – mondtam.

– Köszönöm.

– Nos, azt hiszem, nekem mennem kellene – mutattam a hátam mögé, és felálltam.

– Elkísérlek – ő is felugrott a padról.

– Nem kell – visszakoztam, fejét balra döntötte, és úgy mondta a nevem, mintha így akarna meggyőzni arról, hogy szükségem van a védelmére – Őszintén Niall, erre semmi szükség.

– Mi van, ha újra Dylanbe botlasz?

– Jól van akkor – elmosolyodtam, és visszaindultunk hozzánk.

Mikor megérkeztünk, megálltunk az ajtó előtt. Egymással szemben, csöndben. 

– Szeretnél bejönni? Kérsz egy kis csipszet, vagy valamit? – megszakítottam a csendet, próbáltam kicsit kedvesebb lenni, mint máskor.

– Nem, ne aggódj; Azt hiszem itt az ideje, hogy haza menjek – mondta, vállat vont, de még nem indult el.

– Meg kell fizetnem azért, amit korábban tettél.

– Majd gondolkodom rajta, de most inkább haza megyek – mondta. Rosszcsont féloldalas mosoly kúszott az arcára, de nem tűnt őszintének.

– Köszönöm még egyszer, Niall…

– Nem kell többször megköszönnöd. Ó, egyébként, bocsáss meg, amiért udvariatlan voltam veled a bárban.

– Semmi baj… Azt hiszem, bemegyek – mondtam, és az ajtóra mutattam közben.

– Oké, majd látlak.

– Jó éjt – puszit adtam az arcára, és besétáltam a házba. Niall nagyon kedves volt hozzám. Elszállt minden ellenszenvem irányában; Nem emlékszem, mit mondott a bárban. Ha ő nem lett volna ott, nem tudom mi történt volna… 

Chapter 4 - Try, Try, Try (Just to be nice)

Sietek, sietek!! Itt van az új fejezet, és próbálom mostantól péntekenként hozni a szokott 16:30-as időpontban! Plusz be kell fejezni a Hitgirlt úgyhogy szorítsatok!! Ne felejtsetek el valamilyen formában visszajelezni! Köszönöm az előző részhez összegyűlt pipákat, és köszönöm a kommenteket, a csoportban hagyott megjegyzéseket! Nagyon sokat jelent, köszönöm!

~xx 

×××

[CÍMADÓ]

Mikor elváltunk, rájöttem, hogy mit tettünk az imént. Hogy történhetett meg ilyesmi? Amit a legkevésbé akartam, az az volt, hogy hozzám érjen, vagy próbáljon kedves lenni. Nem gondoltam, hogy ilyen udvariatlan.

– Mondd, hogy ez nem történt meg – mondtam, és még távolabb toltam magamtól.

– Sajnálom, épp most történt meg – válaszolt majd elfintorodott, mintha az én hibám lenne.

– Miért csináltad?

– Én nem csináltam semmit – hazudta, és közben végig az arcomat bámulta. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Még mindig túl közel volt.

– Megcsókoltál! Ez nem elég? – már nem tudom, hogy a kínos helyzet vagy valódi düh vett-e rá a kiabálásra, de felemeltem a hangom.

– Csókolóztunk, és ez egészen más.

– Mi van? Te csókoltál meg! Soha többet ne tegyél ilyet! – kiabáltam, de már biztos voltam benne, hogy a dühtől csak azt nem tudtam, hogy azért, mert tetszett, vagy, mert megtette.

– Nem hiszem, hogy újra előfordulhat. Ez gusztustalan volt.

– A legrosszabb csók egész életemben – értettem egyet, és gúnyosan rámosolyogtam.

– Nekem inkább úgy tűnt, sosem csókoltál meg senkit ezelőtt.

– Nos, ez nem a te dolgod. Egy görény vagy!

– És mi vagy te?

– Egy szegény lány, akit éppen most csókoltál meg! – emlékeztettem.

– Megakadályozhattad volna.

– Megsajnáltalak.

– Persze, biztosan – rázta a fejét. Egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy nem ugrok a nyakába. Öntelt görény.

– Ne higgy nekem, ha nem akarsz – vontam vállat és kicsit lehajtottam a fejem.

– Nem is – tette hozzá.

– Jó.

– Jó – sóhajtottam és sétálni kezdtem, követetett. Hamarosan megpillantottuk Leight és Harryt, aki közölte, hogy éppen minket kerestek. Nem tudtak volna egy kicsit hamarabb megtalálni? Harry oldalán folytattam az utam, míg Leigh és Niall beszélgetni kezdtek. Igazuk volt tényleg rendes gyerek. 

Niall:

Mindannak ellenére, amit mondtam, a csók nagyszerű volt, és nem akartam, hogy a történet itt érjen véget, csak képtelen voltam elmondani neki. Ez a lány hihetetlen, kihozza belőlem a legrosszabb oldalam, amilyen sosem szeretnék lenni. Egy igazi görényt csinál belőlem, ahányszor a közelembe kerül. Ez idegesít. Sosem voltam ilyen egy lánnyal sem, de Maddie tudja, hogy menjen az idegeimre. Miért csinál úgy, mintha neki nem tetszett volna? Az nem történhet meg, hogy mi ketten utáljuk egymást. Az egyetlen dolog, amit tudni szeretnék, hogy miért utál ennyire. Láttam, hogy Harry mellett sétál és beszélgetnek, én pedig Leighel beszélgettem, aki folyamatosan csak Nateről beszélt. Csak mondta és mondta. 

– Nate és köztem mindig is furcsa kapcsolat volt, tudod? Maddie mindig azt hajtogatja, hogy végül úgyis összehoz a sors, de nem hinném. Nagyon kedvelem, és ez valami olyan, amit sosem akartam beismerni, mert Nate… nem tudom, ő nem kockáztat, hogy közeledjen egy lányhoz, én pedig határozottan tudom, hogy nem fogom megtenni az első lépést. Sajnálom, talán túl sokat beszélek, de ez van, amikor ideges vagyok, és most az vagyok, mert nem tudom, mit gondol rólam – tekintetével a földet pásztázta, és alig feltűnően csóválta fejét.

– Ne aggódj én megértem – mondtam, és próbáltam megértően mosolyogni, de még mindig zavart Maddie korábbi viselkedése.

– Mi van közted és Maddie és között? – nézett rám hirtelen, figyelmen kívül hagyva korábbi szavaimat, s róla azonnal ránk terelte a témát.

– Ö… semmi, nem akar tőlem semmit – mondtam elgondolkodva, és letöröltem a képemről az amúgy is mű mosolyt.

– Kedvel téged.

– Ezt mondta? – kérdeztem gondolkodás nélkül. Zsebre csúsztattam kezeim, úgy kullogtam tovább Leigh mellett, és Maddiere néztem, aki még mindig Harryvel beszélgetett.

– Nem, de ismerem, mint a tenyeremet. Az őrületbe kergeted – mondta a szája elé emelve a kezét, hogy más ne hallhassa meg, és kuncogott ezen.

– De akkor miért viselkedik így?

– Nem tudom, ezt tőle kellene megkérdezned.

– Mintha még nem próbáltam volna – csóváltam a fejem, és beletörődően inkább a földre szegeztem tekintetem, hogy a lány ne lássa, milyen hatással van rám Maddie.

– Beszéltél vele anélkül, hogy veszekedtetek volna? – csodálkozott, és éreztem, ahogy alaposan megfigyeli az arcom.

– Igen.

– Nem mondott semmit?

– Nem igazán – megrántottam a vállaim, ismét Maddiere és Harryre néztem. Harry átkarolta a vállát, és nagyon úgy tűnt, hogy ő pedig hozzábújik. Mit csinálnak? Hiszen vele is csak most találkozott, és még csak nem is beszélgettek. Egyébként nem mintha érdekelne, vagy nem is tudom. De egyszerűen képtelen voltam rájuk nézni. Nem bírtam elviselni. Talán féltékeny voltam egy olyan lány miatt, akit nem is érdekelnék? 

Néhány perccel korábban…

Maddie: 

Egy ideig elbeszélgettem Harryvel, de aztán olyan témával hozakodott elő, amire nem számítottam. Csak Niall, Niall és Niall. 

– És mi történt, amikor egyedül maradtatok? – kérdezte hamiskás mosollyal az arcán. Gödröcskéi megjelentek ettől, és nekem nevetnem kellett a helyzeten. Nem hittem el, hogy tényleg erről beszélek és pont vele.

– Semmi.

– Megpróbált megcsókolni? – kérdezte, de sokkal inkább hangzott kijelentésnek.

– Harry, nem hinném, hogy ez rád tartozik…

– Ez egy igen, ha jól gondolom – sóhajtottam, és szemem forgatva beismertem – Mit mondott utána?

– Veszekedtünk.

– Kedveled, nem igaz? – az arcát közelebb tolta az enyémhez, gondolom ez még a színjáték része volt.

– Idegesítő – mondtam unottan. Az arcára büszke mosoly kúszott.

– Mi lenne, ha féltékennyé tennénk?

– Hogy mi? – suttogtam felháborodva, hogy a mögöttünk sétáló Leigh és Niall ne hallhassák meg. Mielőtt észrevehettem volna, szorosan átkarolt és közelebb húzódott hozzám – Harry, mit csinálsz? – suttogtam továbbra is.

– Gyerünk, bújj hozzám! – húzott jobban magához, mosolya még mindig nem hervadt le.

– De miért?

– Hogy féltékennyé tegyük – mondta egyszerűen.

– Miért akarnék én féltékennyé tenni bárkit, akit alig ismerek?

– Mert kedvelitek egymást.

– Harry… - próbáltam elmagyarázni neki, hogy miért nincs igaza, de egy szót sem engedett kinyögni.

– Maddie, fogd be és bújj hozzám! – szem forgatva megtettem, amit kért. Nem tudom miért, de tetszett az ötlet, hogy felidegesítsük a szőkét. Nem érdekel, hogy mit érez, vagy mit gondol rólam. Az igaz, hogy élveztem azt az átkozott csókot, de ez nem azt jelenti, hogy meg is kedveltem. Még mindig ő a legutálatosabb személy, akivel életemben találkoztam. 

Egy idő után Niall és Harry haza kísértek minket, anélkül köszöntem el, hogy az ír fiúra néztem volna. Mikor besétáltam, Nate a kanapén ült és tévét nézett.  Leighre pillantottam, és halkan oda szóltam, hogy beszéljen vele. Csak bólintott, én pedig felmentem a szobámba, bekapcsoltam a laptopom, hogy megnézzem a twitterem.

Danny Jones: @MaddieJohnson, szükségem van a szerencse pengetőmre! A McFly dalok nem ugyanazok nélküle…xx

Maddie Johnson: @dannymcfly Hahaha, ne drámázz!

Danny Jones: @MaddieJohnson én? Dehogy, csak gyere át és hozd vissza(:

Maddie Johnson: @dannymcfly oké, jövök xx

Mielőtt kikapcsoltam volna a laptopom, láttam, hogy van öt új követőm Zayn, Louis, Harry, Liam és végül Niall személyében. Nagyszerű… Kösz Danny, most mind tudják a twitterem. Még az a görény Niall is. Fantasztikus. 

Négyüket visszakövettem, majd mikor Niall következett volna, inkább kiléptem. Miért kéne követnem? Semmi okom nincs rá. Nem érdekel, hogy mit tweetel. 

Kikapcsoltam a gépet, majd fogtam Danny pengetőjét, és elindultam hozzá. 

Tom és Dougie is ott voltak, új dalokon dolgoztak, míg Harry nem ért rá. Kértek, hogy maradjak még egy kicsit, és a munka végeztével Danny rendelt egy pizzát. Beszélgetni kezdtünk. 

– Találkoztál azóta a srácokkal? – törte meg a csendet Danny két falat között.

– Igen, Harryékkel vacsoráztunk, de csak Leigh miatt mentem bele. Ki nem állhatom Niallt, és most követnek twitteren, úgyhogy köszönöm – mondtam gúnyosan és újra a pizza szeletnek szenteltem minden figyelmem. Elég keveset ettem korábban, tekintettel a kialakult feszültségre.

– Szóval most követ a twitteren – vonta fel szemöldökét Tom – visszakövetted?

– Nem! Egy görény… és azt hiszi, hogy érdekel csupán azért, mert csókolóztunk – nyújtottam ki a nyelvem fintorogva.

– Álljunk csak meg, ti… - kezdte Danny.

– Megcsaltál – de Dougie röhögve közbevágott.

– Igen – löktem oda ösztönösen, csak véletlenül kotyogtam ki, nem akartam, hogy tudjanak róla.

– Akarsz róla beszélni? – vetette fel Tom.

– Utána összevesztünk, mert egyikünknek sem tetszett, ennyi a sztori – mondtam váll rándítva.

– Biztos vagy te ebben? – erőszakoskodott Danny.

– Igen, mert utálom. Csak most találkoztunk, nem is ismer, én sem ismerem. Miért csókol meg? Ennek semmi értelme – keltem ki magamból a hitetlenkedésre. Nem is tudom, mi idegesített jobban, az hogy nem hitték el nekem, hogy utálom vagy az, hogy én sem hittem el magamnak százszázalékosan.

– Mert tetszel neki? – kérdezte Tom.

– Bizonyára, és most azt fogjátok mondani, hogy ő is nekem.

– Pontosan – vágta rá Danny.

– Ez egyszerű, te tetszel neki, ő tetszik neked. Tetszetek egymásnak – magyarázta Dougie vigyorogva, mint egy kisgyerek.

– Nem kedvelem, nem tetszik és nem is ismerem. Az a kevés, amit tudok róla, az az, hogy egy görény – mondtam idegesen, de kezdtem feladni a próbálkozást, hogy elhitessem velük, mennyire utálom Niallt. 

– Maddie, miért nem nyitsz felé? Hagyd, hogy barátkozzon, hátha kialakul. Nem kell ezt olyan komolyan venni – győzködött Tom rendíthetetlenül.

– Tom, őszintén azt hiszed, hogy működne? – kérdeztem sóhajtva. az arcom elé tartottam a maradék pizzát, de még nem haraptam bele.

– Persze, ha nem ragadsz meg minden lehetőséget a veszekedésre, akkor menni fog ez. Csak próbálj kedves lenni – sóhajtottam, és végre beleharaptam a pizzába. Akármilyen keményen is próbálkozom, ez nem lesz egyszerű feladat.  

Chapter 3 - Behind enemy lines.

Sziasztok! A visszajelzések csökkenése ellenére is úgy gondolom (úgy szeretném gondolni), hogy van még, akit érdekel a történet, így próbálom gyakrabban hozni a részeket:D Itt a harmadik fejezet! 

~xx

×××

[CÍMADÓ]

Már a műszakom vége felé járt az idő, mikor hallottam, hogy valaki sikít. Azonnal felismertem Leigh hangját.

– Áááá! Ez Harry Styles!! – szem forgatva indultam el feléjük, láttam, ahogy Harry és Leigh CDket szedegetnek a földről. Harry csak nevetett, Leigh pedig immár szótlanul csak pakolászott.

– Szia, Maddie – mondta, Harry, ahogy felnézett a szétszórt CDk közül.

– Szia, Harry, ez itt Leigh – mutattam be a lányt, láttam, ahogy kezet ráznak, miközben én is szedegetni kezdtem a CDket.

Éreztem, ahogy valaki finoman megkopogtatja a vállam.

– Elnézést, van még az új Bruce Springsteen albumból? – felismertem a hangját, ezért megfordultam. Mit keres ő itt?

– Te? Te mit keresel itt? – kérdezte, mintha nem tudná, hogy itt dolgozom.

– Ezt én is kérdezhetném tőled… én itt dolgozom – mondtam egy unott fintor kíséretében, és a CD szedegetés befejezésével végre minden figyelmemet neki és a válaszának szenteltem.

– Mint már említettem, meg akarom venni az új Bruce Springsteen albumot – magyarázta, nekem pedig segítenem kellett éppen neki. Miért nem tudott egy másik üzletbe tévedni?

– Gyere, megnézem – intettem és a pénztárhoz léptem, hogy megnézzem a számítógépben. Követett, de túl közel jött, ha engem kérdezel. Nagyon közel.

– Igen, a raktárban megvan, máris hozom – mondtam, miután beírtam az album címét. Bólintott, én pedig a raktár felé indultam, próbáltam nem foglalkozni az égető tekintettel, ami végig kísért. Sóhajtva léptem be az ajtón, és kotorászni kezdtem a polcon, mikor lépteket hallottam magam mögött, melyek Leigh barátnőmhöz tartoztak.

– Láttad Maddie? Beszéltem Harry Stylessal!! – lelkendezett, kicsit olyan volt, mint egy kislány, ha találkozik egy beöltözött télapóval. Pedig mindenki tudja, hogy a télapó nem mutatja meg magát a gyerekeknek. Majdnem elmosolyodtam, de nem akartam bíztatni.

– Igen, láttam – mondtam továbbra is a polcon kutatva, holott már rég megtaláltam, amit kerestem.

– Azt akarja, hogy vacsorázzunk vele és Niallel.

– Felejtsd el. Kizárt, hogy elmenjek – kötöttem ki, és végre kihúztam a CDt a többi közül.

– Gyerünk Maddie, jönnöd kell... Tedd meg értem – biggyesztette le ajkait, de valahogy nem tudott meghatni. Semmi kedvem sem volt Niall társaságában tölteni az estét.

– Mondj EGY okot – hangsúlyoztam ki az egy szót és felmutattam mutatóujjam.

– Elmentem veled a Blink 182 koncertjére a múlt nyáron – vonta fel szemöldökét.

– Csak, mert Nate is jött.

– De ott voltam – billentette félre a fejét. Nem tudtam ellenkezni, hiszen tényleg eljött.

– Rendben, de ha megint rosszul leszek tőlük, azonnal otthagylak – mondtam, és újra a polc felé fordultam, de inkább idegességemben, hiszen a Bruce Springsteen albumot már a kezemben tartottam.

– Oké – mosolygott rám, majd kíváncsian mögém pillantott a polcra – Egyébként miért jöttél be a raktárba?

– Niall az új Springsteen albumot akarja – mondtam unottan váll rándítva.

– Ó, úgy tűnik egyforma a zenei ízlésetek – nyávogott játékosan, amitől a hideg rázott.

– Biztos csak ajándékba veszi – vágtam vissza.

– Biztosan, én megyek vissza dolgozni, de aztán… Harryvel fogunk vacsorázni, mutatott rám. Nevettem, és figyeltem, ahogy elmegy, majd én is követtem őt. 

Niall rám mosolygott, amikor elé tettem a CDt a pultra.

– Becsomagoljam?

– Nem, köszönöm – vigyorgott, kifizette és elindult, de visszafordult, amikor szóltam neki.

– Niall, szereted Bruce Springsteent? – jó, a kérdés kicsit gyerekesen hangzott, de tudnom kellett.

– Persze..

– Wow.. úgy látszik, mégis van egy kis eszed.

– Tessék?

– Csak nem gondoltam, hogy ilyen zenét hallgatsz.

– Miért, mit vártál, milyen zenét hallgatok? – kérdezte.

– Nem tudom – mondtam, mire megrázta a fejét, elköszönt és ismét elindult, de ezúttal nem állítottam meg.

Leigh és én végeztünk a műszakunkkal, és nem sokkal utána vacsorázni indultunk a fiúkkal. Harry és Leigh előttünk mentek, mi pedig úgy kullogtunk utánuk, hogy egy árva szót sem váltottunk volna egymással, de Nate SMSt küldött.

Natetől: Maddie, hol vagytok? Nem vacsorázunk együtt? – talán nem gondolkodtam, vagy egyszerűen csak direkt csináltam. Kit érdekel. Niallre néztem.

– Hol vacsorázunk?

– A Nando’sban, azt hiszem – mondta bizonytalanul. Nem tudom, hogy azért volt ilyen, mert végre megszólítottam, vagy egyszerűen csak tényleg nem tudta. Azonnal bepötyögtem az információt Natenek.

Natenek: Gyere a Nando’sba, öten leszünk (:

– Ki volt az? – érdeklődött Niall.

– Egy barát, ő is velünk jön – mondtam és eltettem a telefonom. Niall maga elé motyogott egy „Ó”-t, és csöndben folytattuk utunkat.

Mikor megérkeztünk, Nate már ott volt, foglalt egy asztalt öt személyre. Leigh úgy nézett rám, mint aki meg tudna ölni. Leültem Nate és Niall közé, Leigh pedig Harry és Niall között ült. Az igazat megvallva a helyzet kissé kínos volt: Harry és Leigh egyfolytában flörtöltek, Nate pedig engem bámult és próbált okot találni, hogy végre elmehessen. Niall pedig képtelen volt befogni. Végül már hülyét kaptam tőlük, Harryék dolgokat kezdtek suttogni egymás fülébe, Niall tizedszer mondta el, milyen jó volt a csirke.

– Harry és Leigh, kérlek, fejezzétek be! Niall, fogd be! – kiabáltam, és próbáltam magamra vonni a figyelmet, de Leigh és Harry nem törődtek azzal, amit mondtam, és továbbra is suttogtak. Gusztustalan volt. Nate egyre rosszabbul érezte magát, láttam rajta, hogy indulni készül.

– Csak próbáltam valami témát találni – válaszolta Niall kissé sértődötten. Nem valószínű, hogy az utóbbi időben egy lány is kiabált volna vele.

– Egy dolog témát találni, és egy teljesen másik egész este a csirkéről beszélni – vágtam oda cinikusan.

– Tudsz jobbat?

– Bármi jobb a csirkénél! – háborogtam, de ő nem adta fel.

– Tud veled bárki is normálisan beszélni?

– Ne engem hibáztass, te haragszol rám még mindig!

– Miért haragudnék? – kérdezte értetlenséget tettetve, persze tudom, hogy igazam volt.

– Mert nem adtam meg a számom.

– Nem tudom, mire gondolhattam, amikor elkértem – rázta a fejét.

– Én sem, értsd meg, hogy nem akarok a barátod lenni. Utállak! – csúszott ki a számon, és nem vagyok benne biztos, hogy megbántam. Nem akartam, hogy továbbra is próbálkozzon, csak azt, hogy hagyjon végre békén.

– És miért utálsz annyira? – Válaszolni akartam a kérdésére, bár én sem tudtam a választ, de közben Nate felállt és kiszaladt az étteremből. Idegesnek tűnt. Leighre néztem, aki még mindig visszataszítóan susmorgott valamit Harrynek, és valószínűleg észre sem vette, hogy Nate távozott. Inkább felálltam a székből és követtem a barátomat. Nate sosem volt olyan, aki szemtől szemben megmondja, hogy mit akar, vagy ha valami bántja. Nem olyan, aki képes szembenézni másokkal. Félénk fiú, visszahúzódó, aki kerülte a problémákat, és amikor valami idegesítette, csak csöndben figyelt, vagy továbbállt. Most is ez történt, tudtam, hogy bántja Leigh viselkedése, de inkább csak elmenekült.

– Jól vagy? – kérdeztem, mikor végre rábukkantam. A Hyde parkba mentem, mindig ott volt, ha valami bántotta. Csak leült egy padra és gondolkodott.

– Igen, csak nem éreztem jól magam ott bent. Látni, ahogy Leigh flörtöl azzal a fiúval, te pedig Niallel veszekszel – mondta. Távolba révedő tekintete bűntudatot ébresztett bennem. Az én hibámból kellett ezt látnia.

– Sajnálom, észre kellet volna vennem – tettem a vállára a kezem.

– De ne aggódj, ha Leigh vele akar lenni, majd találok egy másik lányt – végre felém fordult. Még mindig kicsit zaklatott volt.

– Biztos vagyok benne – bíztattam, de nem mosolyogtam rá. Megölelt. Hallottuk, ahogy valaki közeledik, majd mellém telepedett, ezért Nate és én elengedtük egymást. Niall volt az.

– Miért mentetek el? – kérdezte, mintha ezer éves cimborák lennénk, pedig nem voltunk azok. Még csak nem is kedveltem.

– Semmiség – legyintettem.

– Aggódtunk – rosszallóan csóváltam a fejem, mintha rosszat mondott volna.

– Biztos Leigh aggódott a legjobban hármótok közül – mondta Nate – Most mennem kell, pihenek egy kicsit, majd látlak – búcsúzott el. Könyörgő pillantást küldtem felé, hogy ne hagyjon ott a szőke fiúval, de mindhiába. Elköszönt és elment.

– Sajnálom a korábban történteket – kezdte Niall.

– Én is. Úgy viselkedtünk, mint a gyerekek – sóhajtottam.

– Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.

– Melyik kérdésre?

– Miért utálsz? – mosolyodott el, mintha kizárt dolog lenne őt utálni.

– Nem is az, hogy utállak, egyszerűen csak…

– Szeretnél úgy utálni, ahogy én utállak téged – fejezte be a mondatomat rosszul. Nem erre gondoltam.

– Igen, szeretnélek utálni. Egyébként teljesen biztos vagyok benne, hogy te nem utálsz engem – mosolyogtam.

– Nem, tényleg nem. Igazad van. Miért szeretnél ennyire utálni? Miért viselkedsz így? Valamit rosszul csináltam? – tekintete az enyémbe fúródott, el akartam mondani neki az igazat, de nem lehetett. Nem bíztam benne.

– Semmi rosszat nem tettél, jelenleg nem tudok válaszolni ezekre a kérdésekre vannak dolgok, amiket szeretnék megtartani magamnak – mondtam, és inkább másfelé néztem, hogy ne kelljen farkasszemet néznem vele.

– Nekem bármikor elmondhatod, ha szeretnéd – mondta halkan, de semmilyen mozdulatot nem tett, biztos tudta, hogy felidegesítene vele.

– Sosem fogom, higgy nekem – ráztam meg a fejem.

– Meg fogod adni valaha a számod?

– Soha.

– Megígérem, hogy nem hívogatlak – érvelt, de nem értettem az egészet.

– Akkor meg minek? – mosolyogtam rá.

– Nem tudom.. Hogy a srácok végre befogják, azt hiszem – mind a ketten nevettünk a bugyuta indokon.

– Ha nem fogsz hívogatni, megadom – mosolyogtam.

– Mit kérsz cserébe?

– Hmmm… Semmit.

– Biztos vagy benne?

– Még meggondolom… Nem bánnám, ha odaadnád a Bruce Springsteen albumot – nevettem.

– Álmodban…

– Késő – visítottam, felkaptam a táskáját a padról, majd rohanni kezdtem, ő pedig üldözött. 

Kiszaladtam a parkból, és London utcáin folytattam a játékot. Csak futottam, és futottam, már azt hittem, hogy szem elől tévesztett, és megálltam. Hirtelen megláttam és újra futni kezdtem volna, de elkapott és a falnak lökött. Piszkálni kezdte a kezem, hogy visszaszerezze a táskáját. Belementem a játékba, úgy éreztem, bármi jobb a háborúskodásnál. A kezeinket nézte, én pedig őt figyeltem. Felemelte a fejét, és rájöttünk, hogy alig egy centire vagyunk egymástól, befejezte a matatást a kezeinkkel, és mikor azt hittem, hogy elhúzódik, inkább lehajolt és megcsókolt. Nem tudtam megállítani, csak sodródtam az árral. 

Minden kétséget kizáróan az volt életem legjobb csókja… de eszem ágában sem volt ezt a tudomására hozni. 

Chapter 2 - Whyyawannabringmedown.

Sziasztok!! Sajnálom a hosszú kimaradást! Új résszel jelentkezem, és megpróbálom mostantól gyakrabban hozni, de közben egy új sztori részletein dolgozom, ami nem fordítás lesz (már előre sírok). Köszönöm az összes feliratkozónak, és annak, aki vette a fáradtságot, hogy kommenteljen illetve pipáljon!

~xx 

××× 

[CÍMADÓ]

– Elkérte a telefonszámod, és te nem adtad meg neki? – kérdezte Danny meglepetten.

– Pontosan.

– Maddie, megőrültél? Tudod, hány ember szeretné, ha Niall Horan elkérné a telefonszámát? Az a fiú próbált ismerkedni veled! – úgy tett, mintha el kellene ájulnom attól, hogy Niall ennyire népszerű, pedig amíg meg nem láttam őket Toméknál, azt sem tudtam, hogy kik ők.

– És aztán? Nem akarok senkivel sem ismerkedni most, legkevésbé Niall Horannal.

– De miért? Jó fiú és kedves.

– Tudom, de híres – biccentettem a fejemmel, és próbáltam a lehető legunottabban beszélni.

– Ahogy én is.

– Ez nem ugyanaz, mert barátok vagyunk.

– És ő nem lehet a barátod? - vonta fel szemöldökét.

– Nem.

– Miért?

– Mert nem lehet. Vége a beszélgetésnek! – megittam a megmaradt kávém és folytattuk a sétánkat.

– Van valaki, akit kedvelsz közülük? – mintha az egyetlen ok, hogy Niall Horan ne kelljen valakinek, az lehetne csupán, hogy valaki másért van oda a bandából.

– Meghallgattam az albumukat, és minden kétséget kizáróan Zayn a kedvencem.

– Kedveled Zaynt? – állt meg egy pillanatra, én pedig visszafordultam hozzá.

– Nem, csak a hangját. Egyébként is van barátnője.

– Nézd, ki közeledik – bökött a velünk szemben közeledőkre. Felemeltem a fejem és megláttam őket, ezúttal felismertem az öt fiút. A One Direction személyesen. Hurrá… Próbáltam más irányba indulni, de Danny nem engedett.

– Hova mész, Maddie? – kérdezte felvont szemöldökkel.

– Gyere erre, szeretnék erre menni – mutattam az útra, de hajthatatlan volt.

– Köszönni fogunk nekik. Nem futhatsz el ezen túl, csak mert nem adtad meg a számod. Ne butáskodj.

– Danny ne csináld ezt velem – nyafogtam, és próbáltam kiszabadulni, de nem akart elengedni.

– Szembe kell nézned a következményekkel.

Tovább sétáltunk, amíg oda nem értünk hozzájuk. Mindnek puszit nyomtam az arcára, és visszaléptem Danny oldalára.

– Hova mentek srácok? – kérdezte.

– Csak sétálunk – mondta Harry váll rándítva – Hát ti?

– Hasonlóképpen – válaszolta Danny, s közben észrevettem Niall kék tekintetét magamon.

– Maddie, miért nem adtad meg a számod Niallnek? – kérdezte Harry, mintha kötelessége lenne minden lánynak, hogy megadja a számát, ha Niall Horan elkéri.

Szem forgatva válaszoltam. Kinek képzelik ezek magukat?!

– Nem akartam. Szerintem nem normális dolog megadni a számod valakinek, akivel éppen csak találkoztál – mosolyt erőltettem az arcomra, de gúnyos volt inkább, semmint kedves.

– Még a twittered, vagy a facebookod sem? – érdeklődött Zayn.

– Azt sem.

– És mi van, ha… - kezdte Louis, de Niall félbeszakította.

– Srácok, elég. Nem akarja megadni a számát. Semmi rossz nincs ebben.

– A minap még nem ezt mondtad – erősködött Liam.

– Sok hal úszkál még a tengerben, találok jobbat – mosolygott rám, de az nem barátságos mosoly volt. Visszataszító, hogy ilyen soknak képzeli magát, csak mert világsztár lett belőle. Tovább sétált, és félrelökött engem, ahogy elhaladt mellettem. Megfordultam, hogy mondjak neki valamit, de Danny megragadta a karom, és megállított. A többiek is elköszöntek, és követték barátjukat.

– De nem láttad? Kinek képzeli ez magát? – hisztiztem, de egyszerűen nem akarta megérteni az álláspontom.

– Ő Niall Horan – mondta, és úgy tett, mintha ez a tény feljogosítaná a gyereket, hogy lökdössön egy lányt, csupán azért, mert nem adta meg neki a telefonszámát.

– Ó, és ez azt jelenti, hogy csak úgy félrelökhet? Danny, komolyan mondom. Miért lökdös? – csapkodtam az arca előtt, de szemmel láthatóan nem velem értett egyet.

– Nem tudom, talán ideges – vonta meg vállait.

– Mert nem adtam meg neki a számom? Ne mondd már, hogy ilyen nagy szám vagyok! Az a fiú egy görény.

– Maddie, talán ideges, mert a haverjai folyamatosan azzal ugratják, hogy nem adtad meg neki a számod.

– Azért még lehetne egy kicsivel tisztelettudóbb, hadd bánjam meg, hogy nem adtam meg neki – mutogattam a mutatóujjammal Dannynek, és szerintem nekem volt igazam.

Niall: 

Kit érdekel, hogy nem adta meg a számát? Csak egy lány a sok közül. Igaz, hogy kedveltem az első alkalommal, de ez már elmúlt. Kinek képzeli magát?

– Niall, mi volt ez? – kérdezte Liam, amit utolértek.

– Miről beszélsz? – tetettem az értetlent, és vállat vonva haladtam tovább.

– Miért lökted meg azt a lányt? – kapta el karom, hogy visszahúzzon, de nem hagytam magam, kirántottam és tovább sétáltam.

– Csak.

– Azt hittem kedveled Maddiet.

– Ugyan már. Nem is ismerem, és egyébként sem jönnénk ki – fintorogtam, mintha a gondolat taszítana, hogy kedves legyek azzal a lánnyal.

– Ezért kérted el a telefonszámát, igaz?

– Csinos… és szép. Ez minden. Kedvesnek tűnt, de beszélgettem vele és rájöttem, hogy tévedtem. Nem kedvelem, és nem is akarok hallani többet felőle.

– Akkor azt sem bánod, ha megpróbálom felszedni, igaz? – lépett mellém Harry is. Legszívesebben bemostam volna neki ezért.

– Csinálj, amit akarsz. Engem aztán nem érdekel – Befejeztük a róla való diskurzust, s csöndben folytattuk utunkat. Továbbra sem tudtam kiverni a fejemből azt a lányt. Nem tudom mivel fogott meg ennyire, talán azzal, hogy ennyire elutasító volt. Maddie és Harry? Az nem tarthat majd túl sokáig, Maddie túl sok Harrynek, de most, hogy így jobban meggondolom; Mit érdekel ez engem? Utálom, és nem azért, mert nem akarja megadni a telefonszámát. Egyszerűen csak visszataszítóan viselkedik.

Maddie:

Mikor hazaértem a sétámból Dannyvel, Nate és Leigh a kanapén feküdtek, tévét néztek. Egyenesen a szobámba indultam, nem akartam velük beszélgetni. Nate és Leigh a lakótársaim voltak, és egyben a legjobb barátaim. Nate és én jól kijöttünk, szinte sosem vitatkoztunk, de Leigh egészen más. Ő a legjobb barátnőm, és nagyon szeretem, de néha kissé makacs. Össze tudtunk veszni ruhákon, házimunkán, de a legrosszabb, ha azt mondom neki, hogy végül úgyis összejönnek Nateel. Ez volt az igazság, csak egyikük sem akarta belátni, hogy szeretik egymást. Hallottam, ahogy valaki benyit az ajtón. Leigh lépett be, majd leült az ágyam szélére.

– Hol voltál? – kérdezte kíváncsian, és az arcomat fürkészte, mintha okot keresne, amiért nem akarok vele beszélgetni.

– Sétáltunk Dannyvel, mint mindig – mondtam, és próbáltam úgy tenni, mintha lezártuk volna a témát.

– Biztos, hogy nincs köztetek semmi? – gyűrögette az agytakaró szélét, majd újra rám emelte kíváncsi tekintetét.

– Persze, ő Georgiával van – billentettem fel a fejem.

– Ez zavar téged?

– Nem, már nagyon régóta nem úgy nézek rá! – mondtam el ezredszer. Az igazság az, hogy amikor SMSezni kezdtünk Dannyvel két évvel ezelőtt, még tetszett. Aztán mikor Londonba költöztem, megismertem Dylant és beleszerettem, elfelejtettem a Danny iránti egyéb érzéseimet. Egyébként is volt barátnője. Mikor Dylan vérbeli seggfejjé vált, Danny lett a legjobb barátom, akire bármikor számíthatok. Leigh pedig még mindig nem értette meg ezt. Azt hiszi, hogy még érzek valamit Danny iránt a barátságon túl.

– Találkoztál újra a One Directionnel? – szinte felragyogott a szeme. Nem értem, mit eszik rajtuk.

– Igen, láttam őket – húztam el a szám.

– Mutass be nekik, kérlek! – könyörgött, amitől felfordult a gyomrom.

– Nem hiszem, hogy túl jó barátokká válnánk a közeljövőben, hogy őszinte legyek – intettem felé.

– Nem érdekel, találkozni szeretnék velük. Tudod, van egy fura kis megszállottságom Harry iránt – mondta izgatottan, teljesen feltüzelte a gondolat, hogy végre a közelébe kerülhet.

– Igen, hasonló, mint Nate iránt – húztam az agyát, hogy adja fel végre.

– Nem vagyok Nate megszállottja! Csak barátok vagyok, ennyi az egész. Beszéltél Niallel?

– Igen, egy igazi idióta, ki nem állhatom. Nem értem, hogy tudod őket annyira szeretni.

– Nagyon kedvesek, majd te is meglátod, ha jobban megismered őket – erősködött, és ettől még kevésbé szerettem volna megismerni őket.

– Szerintem meg egyáltalán nem kedvesek, és semmi szükségem rá, hogy jobban megismerjem őket – kötettem ki, és tudtam, hogy ezzel még nagyon nincs vége a beszélgetésnek.

– Gyerünk Maddie, ne ellenkezz. Hamarosan úgyis megkedveled valamelyiküket, és ahogy látom az a szerencsés Niall lesz – mondta nevetve, és megböködött a mutatóujjaival.

– Ő biztos, hogy nem! – erőlködtem – Egyiküket sem kedvelem, most pedig menj el, kérlek.

– Rendben – felelte, de mielőtt kilépett volna az ajtón, visszafordult – Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de úgyis beleszeretsz az egyikükbe végül – közölte, majd válaszra nem várva becsukta maga mögött az ajtót, én pedig próbáltam hozzávágni egy párnát, de csak a csukott ajtót találtam már el.