Chapter 2 - Whyyawannabringmedown.

Sziasztok!! Sajnálom a hosszú kimaradást! Új résszel jelentkezem, és megpróbálom mostantól gyakrabban hozni, de közben egy új sztori részletein dolgozom, ami nem fordítás lesz (már előre sírok). Köszönöm az összes feliratkozónak, és annak, aki vette a fáradtságot, hogy kommenteljen illetve pipáljon!

~xx 

××× 

[CÍMADÓ]

– Elkérte a telefonszámod, és te nem adtad meg neki? – kérdezte Danny meglepetten.

– Pontosan.

– Maddie, megőrültél? Tudod, hány ember szeretné, ha Niall Horan elkérné a telefonszámát? Az a fiú próbált ismerkedni veled! – úgy tett, mintha el kellene ájulnom attól, hogy Niall ennyire népszerű, pedig amíg meg nem láttam őket Toméknál, azt sem tudtam, hogy kik ők.

– És aztán? Nem akarok senkivel sem ismerkedni most, legkevésbé Niall Horannal.

– De miért? Jó fiú és kedves.

– Tudom, de híres – biccentettem a fejemmel, és próbáltam a lehető legunottabban beszélni.

– Ahogy én is.

– Ez nem ugyanaz, mert barátok vagyunk.

– És ő nem lehet a barátod? - vonta fel szemöldökét.

– Nem.

– Miért?

– Mert nem lehet. Vége a beszélgetésnek! – megittam a megmaradt kávém és folytattuk a sétánkat.

– Van valaki, akit kedvelsz közülük? – mintha az egyetlen ok, hogy Niall Horan ne kelljen valakinek, az lehetne csupán, hogy valaki másért van oda a bandából.

– Meghallgattam az albumukat, és minden kétséget kizáróan Zayn a kedvencem.

– Kedveled Zaynt? – állt meg egy pillanatra, én pedig visszafordultam hozzá.

– Nem, csak a hangját. Egyébként is van barátnője.

– Nézd, ki közeledik – bökött a velünk szemben közeledőkre. Felemeltem a fejem és megláttam őket, ezúttal felismertem az öt fiút. A One Direction személyesen. Hurrá… Próbáltam más irányba indulni, de Danny nem engedett.

– Hova mész, Maddie? – kérdezte felvont szemöldökkel.

– Gyere erre, szeretnék erre menni – mutattam az útra, de hajthatatlan volt.

– Köszönni fogunk nekik. Nem futhatsz el ezen túl, csak mert nem adtad meg a számod. Ne butáskodj.

– Danny ne csináld ezt velem – nyafogtam, és próbáltam kiszabadulni, de nem akart elengedni.

– Szembe kell nézned a következményekkel.

Tovább sétáltunk, amíg oda nem értünk hozzájuk. Mindnek puszit nyomtam az arcára, és visszaléptem Danny oldalára.

– Hova mentek srácok? – kérdezte.

– Csak sétálunk – mondta Harry váll rándítva – Hát ti?

– Hasonlóképpen – válaszolta Danny, s közben észrevettem Niall kék tekintetét magamon.

– Maddie, miért nem adtad meg a számod Niallnek? – kérdezte Harry, mintha kötelessége lenne minden lánynak, hogy megadja a számát, ha Niall Horan elkéri.

Szem forgatva válaszoltam. Kinek képzelik ezek magukat?!

– Nem akartam. Szerintem nem normális dolog megadni a számod valakinek, akivel éppen csak találkoztál – mosolyt erőltettem az arcomra, de gúnyos volt inkább, semmint kedves.

– Még a twittered, vagy a facebookod sem? – érdeklődött Zayn.

– Azt sem.

– És mi van, ha… - kezdte Louis, de Niall félbeszakította.

– Srácok, elég. Nem akarja megadni a számát. Semmi rossz nincs ebben.

– A minap még nem ezt mondtad – erősködött Liam.

– Sok hal úszkál még a tengerben, találok jobbat – mosolygott rám, de az nem barátságos mosoly volt. Visszataszító, hogy ilyen soknak képzeli magát, csak mert világsztár lett belőle. Tovább sétált, és félrelökött engem, ahogy elhaladt mellettem. Megfordultam, hogy mondjak neki valamit, de Danny megragadta a karom, és megállított. A többiek is elköszöntek, és követték barátjukat.

– De nem láttad? Kinek képzeli ez magát? – hisztiztem, de egyszerűen nem akarta megérteni az álláspontom.

– Ő Niall Horan – mondta, és úgy tett, mintha ez a tény feljogosítaná a gyereket, hogy lökdössön egy lányt, csupán azért, mert nem adta meg neki a telefonszámát.

– Ó, és ez azt jelenti, hogy csak úgy félrelökhet? Danny, komolyan mondom. Miért lökdös? – csapkodtam az arca előtt, de szemmel láthatóan nem velem értett egyet.

– Nem tudom, talán ideges – vonta meg vállait.

– Mert nem adtam meg neki a számom? Ne mondd már, hogy ilyen nagy szám vagyok! Az a fiú egy görény.

– Maddie, talán ideges, mert a haverjai folyamatosan azzal ugratják, hogy nem adtad meg neki a számod.

– Azért még lehetne egy kicsivel tisztelettudóbb, hadd bánjam meg, hogy nem adtam meg neki – mutogattam a mutatóujjammal Dannynek, és szerintem nekem volt igazam.

Niall: 

Kit érdekel, hogy nem adta meg a számát? Csak egy lány a sok közül. Igaz, hogy kedveltem az első alkalommal, de ez már elmúlt. Kinek képzeli magát?

– Niall, mi volt ez? – kérdezte Liam, amit utolértek.

– Miről beszélsz? – tetettem az értetlent, és vállat vonva haladtam tovább.

– Miért lökted meg azt a lányt? – kapta el karom, hogy visszahúzzon, de nem hagytam magam, kirántottam és tovább sétáltam.

– Csak.

– Azt hittem kedveled Maddiet.

– Ugyan már. Nem is ismerem, és egyébként sem jönnénk ki – fintorogtam, mintha a gondolat taszítana, hogy kedves legyek azzal a lánnyal.

– Ezért kérted el a telefonszámát, igaz?

– Csinos… és szép. Ez minden. Kedvesnek tűnt, de beszélgettem vele és rájöttem, hogy tévedtem. Nem kedvelem, és nem is akarok hallani többet felőle.

– Akkor azt sem bánod, ha megpróbálom felszedni, igaz? – lépett mellém Harry is. Legszívesebben bemostam volna neki ezért.

– Csinálj, amit akarsz. Engem aztán nem érdekel – Befejeztük a róla való diskurzust, s csöndben folytattuk utunkat. Továbbra sem tudtam kiverni a fejemből azt a lányt. Nem tudom mivel fogott meg ennyire, talán azzal, hogy ennyire elutasító volt. Maddie és Harry? Az nem tarthat majd túl sokáig, Maddie túl sok Harrynek, de most, hogy így jobban meggondolom; Mit érdekel ez engem? Utálom, és nem azért, mert nem akarja megadni a telefonszámát. Egyszerűen csak visszataszítóan viselkedik.

Maddie:

Mikor hazaértem a sétámból Dannyvel, Nate és Leigh a kanapén feküdtek, tévét néztek. Egyenesen a szobámba indultam, nem akartam velük beszélgetni. Nate és Leigh a lakótársaim voltak, és egyben a legjobb barátaim. Nate és én jól kijöttünk, szinte sosem vitatkoztunk, de Leigh egészen más. Ő a legjobb barátnőm, és nagyon szeretem, de néha kissé makacs. Össze tudtunk veszni ruhákon, házimunkán, de a legrosszabb, ha azt mondom neki, hogy végül úgyis összejönnek Nateel. Ez volt az igazság, csak egyikük sem akarta belátni, hogy szeretik egymást. Hallottam, ahogy valaki benyit az ajtón. Leigh lépett be, majd leült az ágyam szélére.

– Hol voltál? – kérdezte kíváncsian, és az arcomat fürkészte, mintha okot keresne, amiért nem akarok vele beszélgetni.

– Sétáltunk Dannyvel, mint mindig – mondtam, és próbáltam úgy tenni, mintha lezártuk volna a témát.

– Biztos, hogy nincs köztetek semmi? – gyűrögette az agytakaró szélét, majd újra rám emelte kíváncsi tekintetét.

– Persze, ő Georgiával van – billentettem fel a fejem.

– Ez zavar téged?

– Nem, már nagyon régóta nem úgy nézek rá! – mondtam el ezredszer. Az igazság az, hogy amikor SMSezni kezdtünk Dannyvel két évvel ezelőtt, még tetszett. Aztán mikor Londonba költöztem, megismertem Dylant és beleszerettem, elfelejtettem a Danny iránti egyéb érzéseimet. Egyébként is volt barátnője. Mikor Dylan vérbeli seggfejjé vált, Danny lett a legjobb barátom, akire bármikor számíthatok. Leigh pedig még mindig nem értette meg ezt. Azt hiszi, hogy még érzek valamit Danny iránt a barátságon túl.

– Találkoztál újra a One Directionnel? – szinte felragyogott a szeme. Nem értem, mit eszik rajtuk.

– Igen, láttam őket – húztam el a szám.

– Mutass be nekik, kérlek! – könyörgött, amitől felfordult a gyomrom.

– Nem hiszem, hogy túl jó barátokká válnánk a közeljövőben, hogy őszinte legyek – intettem felé.

– Nem érdekel, találkozni szeretnék velük. Tudod, van egy fura kis megszállottságom Harry iránt – mondta izgatottan, teljesen feltüzelte a gondolat, hogy végre a közelébe kerülhet.

– Igen, hasonló, mint Nate iránt – húztam az agyát, hogy adja fel végre.

– Nem vagyok Nate megszállottja! Csak barátok vagyok, ennyi az egész. Beszéltél Niallel?

– Igen, egy igazi idióta, ki nem állhatom. Nem értem, hogy tudod őket annyira szeretni.

– Nagyon kedvesek, majd te is meglátod, ha jobban megismered őket – erősködött, és ettől még kevésbé szerettem volna megismerni őket.

– Szerintem meg egyáltalán nem kedvesek, és semmi szükségem rá, hogy jobban megismerjem őket – kötettem ki, és tudtam, hogy ezzel még nagyon nincs vége a beszélgetésnek.

– Gyerünk Maddie, ne ellenkezz. Hamarosan úgyis megkedveled valamelyiküket, és ahogy látom az a szerencsés Niall lesz – mondta nevetve, és megböködött a mutatóujjaival.

– Ő biztos, hogy nem! – erőlködtem – Egyiküket sem kedvelem, most pedig menj el, kérlek.

– Rendben – felelte, de mielőtt kilépett volna az ajtón, visszafordult – Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de úgyis beleszeretsz az egyikükbe végül – közölte, majd válaszra nem várva becsukta maga mögött az ajtót, én pedig próbáltam hozzávágni egy párnát, de csak a csukott ajtót találtam már el.